A tészta elkészítését a főzővíz előkészítésével kezdjük. Egy nagyobb fazékba bőséges mennyiségű vizet öntünk, majd hozzáadunk egy csipet sót. A tészta akkor fő meg egyenletesen, ha elegendő helye van a vízben, ezért ne használjunk túl kis edényt. A vizet nagy lángon felforraljuk, és csak akkor tesszük bele a száraztésztát, amikor már erősen forr.
A tésztát a csomagoláson található útmutató szerint főzzük meg. Időnként megkeverjük, hogy a darabok ne tapadjanak össze és ne ragadjanak le a fazék aljára. Nem érdemes a tésztát túlfőzni, mert később még össze kell forgatni a forró búzadarával. Ha túlságosan puha, könnyebben széteshet, és a kész grízes tészta pépes állagúvá válhat.
A legjobb eredmény érdekében a tésztát akkor szűrjük le, amikor már puha, de még enyhén rugalmas. Kóstoljunk meg egy darabot, mielőtt elzárjuk alatta a főzővizet. Ha már nincs kemény közepe, de még nem túl lágy, akkor megfelelő az állaga. A leszűrt tésztát nem szükséges hideg vízzel leöblíteni, mert a felületén maradó kevés keményítő segít abban, hogy a pirított dara jobban megtapadjon rajta.
A tészta leszűrése után rögtön elkészítjük a búzadarát. Egy nagyobb, lehetőleg vastagabb aljú serpenyőbe három evőkanál étolajat öntünk, majd közepes lángon felmelegítjük. Fontos, hogy az olaj ne legyen túl forró, amikor a darát hozzáadjuk. Ha füstölni kezd, a serpenyő már túlmelegedett, ezért ilyenkor érdemes néhány pillanatra levenni a tűzről.
A búzadarát az olajba szórjuk, majd fakanállal vagy spatulával alaposan elkeverjük. Ettől kezdve folyamatosan kevergetjük, hogy a dara mindenhol egyenletesen piruljon. A pirítás néhány percet vesz igénybe, de az idő helyett inkább a színt és az illatot figyeljük. Először a dara világos marad, majd fokozatosan halvány aranyszínűvé válik. Amikor kellemes, enyhén diós illata lesz, már közel járunk a megfelelő állaghoz.
A darát ne hagyjuk felügyelet nélkül, mert nagyon gyorsan megéghet. A serpenyő alján lévő szemek hamarabb barnulhatnak, ezért a keverést ne csak a közepén végezzük, hanem a széleket is rendszeresen kaparjuk át. Ha a dara néhány helyen már sötétebb, de még nem égett meg, vegyük lejjebb a hőfokot, és keverjük tovább. Az egyenletes, aranybarna szín adja majd a kész étel legjobb ízét.
Amikor a búzadara szépen megpirult, óvatosan hozzáöntjük a vizet. Ezt a lépést lassan végezzük, mert a forró dara és az olaj miatt a víz erősen gőzölhet és serceghet. A vizet akár több részletben is hozzáadhatjuk. Közben folyamatosan keverjük a darát, hogy ne alakuljanak ki nagyobb csomók. Ha a serpenyő magasabb falú, az biztonságosabb, mert kevésbé fröccsen ki a forró keverék.
A víz hozzáadása után a dara rövid idő alatt megszívja magát. A keverék először kissé hígnak tűnhet, de néhány perc alatt besűrűsödik. A serpenyőt lefedjük, a hőfokot pedig alacsonyra állítjuk. Kis lángon néhány percig pároljuk, amíg a búzadara megpuhul és magába szívja a folyadékot. Időnként ellenőrizzük, és ha szükséges, óvatosan átkeverjük.
A párolás végén a dara legyen puha, de ne váljon teljesen pépessé. Az ideális állag enyhén morzsás, laza és könnyen szétnyomható. Ha túl száraznak érezzük, egy kevés vizet még hozzáadhatunk, de egyszerre csak kis mennyiséget használjunk. Ha túl sok folyadék kerül bele, a dara ragacsossá válhat, és nem fog szépen elválni a tésztától.
Amikor a dara elkészült, villával fellazítjuk. A villával könnyebben szétválaszthatók a szemek, mint egy kanállal, így levegősebb és morzsásabb állagot kapunk. Ezután hozzáadjuk a leszűrt, még meleg tésztát. A tésztát több részletben is a serpenyőbe tehetjük, így könnyebb lesz összeforgatni a darával.
A tésztát és a pirított búzadarát alaposan összekeverjük. Nagyobb mozdulatokkal forgassuk át, hogy a dara minden egyes tésztadarabot vékonyan bevonjon. Ne keverjük túl erősen, mert a puha tészta összetörhet. Ha szükséges, a serpenyő helyett egy nagyobb tálban is összeforgathatjuk a hozzávalókat, különösen akkor, ha a serpenyő nem elég nagy.
Az összeforgatás után megkóstoljuk a grízes tésztát. Ha szükséges, hozzáadunk egy-két evőkanál cukrot. A cukrot egyenletesen szórjuk rá, majd ismét átkeverjük. Ha a lekvár nagyon édes, elég lehet egyetlen evőkanál, vagy akár teljesen el is hagyhatjuk. A végső ízt mindig a tálaláskor is beállíthatjuk, hiszen a házi baracklekvár önmagában is sok édességet ad.
A kész grízes tésztát még melegen tányérokra szedjük. Ne halmozzuk túl magasra, mert a lekvár így könnyebben lefolyik róla. Minden adag tetejére bőségesen kanalazunk a házi sárgabaracklekvárból. Ha a lekvár sűrű, egy kanállal kissé eloszlathatjuk a tészta felszínén. Aki szeretné, külön is kínálhatja a lekvárt, így mindenki saját ízlése szerint adagolhatja.
A házi baracklekváros grízes tészta frissen, melegen a legfinomabb, amikor a tészta puha, a pirított dara illatos, a lekvár pedig kellemesen ráolvad a tetejére. Ha marad belőle, kihűlés után lefedve hűtőszekrényben tárolhatjuk. Másnap serpenyőben vagy mikrohullámú sütőben is felmelegíthető. Melegítéskor adhatunk hozzá egy kevés vizet, hogy ne legyen száraz.
A receptet többféleképpen is változtathatjuk. A baracklekvár helyett használhatunk szilvalekvárt, málnalekvárt vagy más házi gyümölcslekvárt. Aki szereti a fahéjas ízeket, a tálaláskor kevés őrölt fahéjat is szórhat a tetejére. Egy kevés porcukorral szintén finomabbá tehető, de a lekvár miatt erre nem mindig van szükség.
A grízes tészta egyszerűsége éppen abban rejlik, hogy nem kell túlbonyolítani. A jó minőségű tészta, a lassan aranybarnára pirított búzadara és az ízletes házi baracklekvár önmagában elegendő ahhoz, hogy finom, laktató és nosztalgikus étel készüljön. Ez a klasszikus fogás kevés ráfordítással is megbízhatóan sikerül, ezért kezdő szakácsok számára is jó választás lehet. A gondosan megpirított dara, a megfelelően megfőtt tészta és a bőséges lekvár együtt olyan házias ízt ad, amelyet egyszerűsége ellenére sokáig szívesen emlegetünk.
